Megoldható, de megéri-e? Ablakcsere bontás nélkül

 

Megoldható, de megéri-e? Ablakcsere bontás nélkül

Az ablakcsere bontás nélkül egy valóban létező eljárás, melynek során a régi ablak tokszerkezete bent marad a falnyílásban, s erre kerül az új ablakszerkezet. Talán kényelmesebb megoldásnak tűnik, hiszen kevesebb rombolással, felfordulással jár, cégünk mégis igyekszik elkerülni ezt az eljárást.

 

Ha a megrendelő a végsőkig ragaszkodik ehhez a megoldáshoz, akkor szerencsésebb, ha tégla falazatú lakásban kell végrehajtani a műveletet. Az eljárás végén természetesen a régi tokból nem fog látszani semmi.

 

De azért azt sosem szabad elfelejteni, hogy a fal és az új tok között egy akár több évtizedes fa tok is található, mely az eltelt idő alatt elvetemedhetett, s az időjárás viszontagságainak sem tud már úgy ellenállni, mint egy új, modern szerkezet.

 

Ablakcsere panel lakásban

 

Az ablakcsere panel lakásban azért egyszerű, mert a tokszerkezet viszonylag könnyen, kevés roncsolással távolítható el a falazatból, s így nincs igazán értelme a bontás nélküli megoldásnak. Ezt sok, a panelprogramban néhány évvel ezelőtt részt vevő család alá tudja támasztani, mivel lakásonként gyakorlatilag pár óra alatt, a tapéta vagy festés minimális roncsolásával cserélték ki a nyílászárókat az ország számos lakótelepén.

 

Árajánlatot kérek                         Ingyenes* felmérést kérek

 

Műanyag ablak beszerelése meglévő tokba

 

A félreértések elkerülése végett fontos hangsúlyozni, hogy a bontás nélküli beszerelésnél is kap új tokot a nyílászáró.

 

A régi szárnyak és vasalatok kiszerelése után a bent maradt tokszerkezetbe ugyanolyan technikával, mintha falnyílásba tennék, beszerelik a műanyag ablak tokját.

 

A különbség csupán annyi, hogy a csavarokkal a meglévő tokszerkezeten keresztül rögzítik a falba. Ezután pur habbal körbefújják, hogy az esetleges légréseket lezárják, így javítják a szigetelőképességet.

 

Ezek után van még egy feladat, műanyag szegővel kívül és belül is körbe kell szegni az ablakot, hogy a régi tok teljesen körbe legyen burkolva, s egységes legyen a végeredmény.

 

Árajánlatot kérek                         Ingyenes* felmérést kérek

 

Cégünk is vállalja, de nem javasolja a műanyag ablak beépítését bontás nélküli eljárással

 

A vevői igények kielégítése cégünk elsődleges célja, a műanyag ablak beépítése mindennapi tevékenységeink közé tartozik, s óriási szakmai tapasztalat áll rendelkezésünkre. Még ha az ügyfél ragaszkodik is a régi tok megtartásához, első körben igyekszünk lebeszélni erről a megoldásról, s a komplett ablakcserét javasolni.

 

Szerencsére a vevők nagy részét sikerül is meggyőznünk, s a visszajelzéseik alapján egyáltalán nem bánták meg, hogy a falnyílásban nem maradt öreg, fa alkatrész, mely a későbbiekben számos baj forrása lehetne.

 

Árajánlatot kérek                         Ingyenes* felmérést kérek

 

Hogyan zajlik a nyílászáró csere?

 

Akár bent marad a régi tok, akár nem, a nyílászáró csere helyszínén kollégánk felveszi a méreteket, ami alapján elkészítünk egy árajánlatot. Tájékoztatjuk az ügyfelet a folyamat menetéről, s hogy mi lesz a végeredmény. Amennyiben ez az ügyfélnek megfelel, legyártjuk és leszállítjuk a terméket s következik a beszerelési munka. A munka végeztével pedig átadjuk az elégedett vevőnek több éves, gondtalan használatra.

 

Ha maradt még kérdése, felkereshet minket személyesen bemutatótermeinkben, írhat nekünk emailben, vagy akár telefonon is hívhat minket. Minden kérdésére igyekszünk válaszolni, hogy az Önnek legmegfelelőbb műanyag nyílászárót tudja nálunk megvásárolni otthonába. Ha pedig már van elképzelése, hogy mit választana, kérjen egy fillérre pontos árajánlatot az alábbi űrlap kitöltésével.

 

 

Árajánlat műanyag nyílászárókra, ablakcserére

Kérjük, töltse ki az űrlapot, hogy elküldhessük ajánlatunkat az Ön számára.

Név *:
Település, kerület *:
Telefonszám *:
E-mail *:
Hány darab termékre van szüksége? *:
Mi iránt érdeklődik? *:











Üvegezés? *:

A műanyag nyílászárók színe *:


Kéri-e a beépítését? *:


Az épület jellege:


Tégla épület esetén kéri-e a falkáva helyreállítását?:

Milyen kiegészítőket szeretne az ablakjaihoz?:







Méretek és egyéb információk *:
Egy kis segítség nekünk... Hol talált ránk?:










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

 

vissza

Megosztás

Hívja az Ablakost!

ITT KÉRHET VISSZAHÍVÁST MŰANYAG ABLAKOKKAL KAPCSOLATBAN
rózsaszín ablak

Tel.: 0617690102
Mobil: 06702078927
E-mail: info@ablakos.hu
Budapesti ügyfélszolgálati irodánk címe

Keresés az oldalon:

Kiemelt típusok

Inoutic Balance

Inoutic Balance Hova ajánljuk: Új építésű ház, Passzívház jellegű épület, Szigetelt panel- vagy téglaépület
Beépítési mélység: 76 mm
Tömítés: Középtömítéses (3 gumi)
Üvegezés: Két rétegű szigetelt üveg, Három rétegű szigetelt üveg
Színezés: Fehér, Külső oldalon színes, Mindkét oldalon színes
Alumínium borítás: Lehetséges alumínium borítás

Inoutic Evolution

Inoutic Evolution Hova ajánljuk: Új építésű ház, Passzívház jellegű épület, Szigetelt panel- vagy téglaépület
Beépítési mélység: 84 mm
Tömítés: Középtömítéses (3+1 gumi)
Üvegezés: Három rétegű szigetelt üveg
Színezés: Fehér, Külső oldalon színes, Mindkét oldalon színes
Alumínium borítás: Lehetséges alumínium borítás

Kiemelt termékek

Ablakcsere kérdések

Hány év garancia van a műanyag nyílászárókra?

A nyílászárókra a szállítás napjától érvényes 1 év jótállást és 5 év szavatosságot vállal gyártónk, illetve a beépítésre 1 év garanciát vállal cégünk.

El tudják szállítáni a kibontott ablakaimat?

Természetesen igen.

A műanyag ablak csak fehér színben létezik?

Nem. Lehetőség van színes kivitelt kérni.

Aktualitások, hírek

Bemutatótermeink évvégi nyitvatartása

Kedves meglévő és leendő Ügyfeleink!

BÚÉK!

Boldog Új Évet Kívánunk meglévő és leendő …

Bemutatótermeink évvégi nyitvatartása

Kedves meglévő és leendő Ügyfeleink!